What customers say about Egy szám
Recent reviews
Jó party játék. Negyed órától kezdve, akár órákig is el lehet vele játszani. Bár jobb lenne, ha több kártya lenne benne, ennyi pénzért. Ugyanazzal a társasággal eléggé korlátozott az újrajátszhatóság. Számomra csalódás volt.
Reply from Egy szám
2026.04.27
Nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk a véleményedet! Örülünk, hogy élveztétek a játékot, és annak is, hogy szívesen játszottatok volna még többet vele.
A csomagban található 80 kártya ebben a kategóriában standard mennyiségnek számít – ezzel igyekeztünk megtartani az egyensúlyt a minőség és az elérhető ár között.
Bár való igaz, hogy ugyanazzal a csapattal egy idő után ismerősek lehetnek a lapok, az Egy szám igazi varázsa abban rejlik, hogy más-más társaságban teljesen új élményt nyújt. Érdemes egy új körben is próbát tennetek vele, hiszen az új arcok és reakciók miatt újra izgalmas lesz a játék! :)
A csomagban található 80 kártya ebben a kategóriában standard mennyiségnek számít – ezzel igyekeztünk megtartani az egyensúlyt a minőség és az elérhető ár között.
Bár való igaz, hogy ugyanazzal a csapattal egy idő után ismerősek lehetnek a lapok, az Egy szám igazi varázsa abban rejlik, hogy más-más társaságban teljesen új élményt nyújt. Érdemes egy új körben is próbát tennetek vele, hiszen az új arcok és reakciók miatt újra izgalmas lesz a játék! :)
Szuper beszélgetésindító játék! Sokkal többet megtudtam általa a barátaimról, mint gondoltam volna: élmények, vicces sztorik, világnézetek és még sok-sok más. Szívből ajánlom bárkinek 💜
Gyorsan megérkezett, nagyon igényes kivitelezésű. Imádom a vidám színeit.
Szerintem különleges ötlet zenéken keresztül megismerni egymást és új zenéket felfedezni.
Sokszor nem is könnyű válaszolni hirtelen 😅
Reply from Egy szám
2026.04.27
Nagyon köszönjük az 5 csillagot és a kedves szavakat!:)
Egyébként is nagyon szeretek zenéről beszélgetni, de ez a kártyajáték újabb ötleteket ad és keretek közé rakja a gondolataimat a zenéről. Párosan játsszuk, de egy baráti társasággal is érdemes kipróbálni. A gyönyörű dizájn is megfogott. :)
Reply from Egy szám
2026.01.25
Hatalmas köszönet! Örülünk, hogy segítünk keretet adni a zenei beszélgetéseidnek, és hogy a játék külseje is megfogott. :) Legyen szó páros játékról vagy baráti buliról, kívánjuk, hogy mindig találjatok egy jó közös dalt!
Remek játék!
Szuper kártyajáték!
Felnőtt társasággal játszottuk egy születésnapon, 10 fővel. A kérdések lavinát indítottak be, egy-egy kérdésre mindenki szeretett volna válaszolni, dalt választani - így voltak körök, amikor ugyanarra a kérdésre mindenki a saját dalával válaszolt. Énekeltünk, nevettünk, múltat idéztünk. A kérdések érdekesek, némelyik igazán elgondolkodtató. Mindenki élvezte a játékot!
Reply from Egy szám
2026.01.25
Ez fantasztikusan hangzik! Köszönjük a részletes beszámolót. ✨ Mindig jó látni, amikor egy társaság ennyire magáévá teszi a játékot, és saját 'szabályokat' alkotva mindenki hozzáteszi a saját dalát a kérdésekhez. Örülünk, hogy sikerült beindítani azt a bizonyos lavinát, és egy emlékezetes estét tölthettetek együtt!
Elképesztően megszerettük ezt a játékot! Zanét szerető családként minden összejövetel fontos kelléke az EGY SZÁM✨
Reply from Egy szám
2026.01.25
Nagyon köszönjük a kedves visszajelzést! ✨ Rettenetesen örülünk, hogy az Egy szám nálatok is a családi összejövetelek állandó résztvevője lett. Nincs is jobb elismerés, mint amikor egy játék ennyi közös élményt ad. További jó szórakozást és sok nevetést kívánunk!
Még nem próbáltuk ki a játékot, mert ajandékba lesz, de nagy reményekkel fordulok feléje, az ötlet szerintem igazán kedves<3
Szuper játék, az ötlet és a megvalósítás is kiváló. Mindenféle társaságban megállja a helyét.
Reply from Egy szám
2026.01.25
Nagyon köszönjük a dicséretet! Örülünk, hogy minden társaságban jól vizsgázott a játék és elégedett vagy a minőséggel. További jó játékot kívánunk! :)
Kedves jatek a csaladi beszelgetesekhez!
Szuper kis játék, iszogatós/sütögetős esték kelléke lesz mostantól. :)
Szívem választottja mutatta nekem ezt a játékot. Egy igazán különleges, vicces, történetmesélős élmény volt nekünk. 🥰✨
Reply from Egy szám
2026.01.25
Köszönjük szépen a pozitív visszajelzést! :)
Frequently asked questions about Egy szám
How many reviews does Egy szám have?
Egy szám has 48 reviews on Trustindex, collected from Google, Facebook and Trustindex.
What is Egy szám's average rating?
Egy szám is rated 4.9 out of 5 based on 48 reviews. 94% of reviewers gave five stars.
Are Egy szám reviews verified?
Trustindex moderates every review and verifies that it was collected from a real, active review platform before it is published.
How do I write a review for Egy szám?
Use the "Write a review" button on this page to share your own experience with Egy szám.