%title%
%offer%
Értékelések ( 46 )
László Horváth
2024.11.28
4 rétegű bevonatot készítettek nekünk a konyhában és a fürdőszobában, matt felülettel a tetején.
Az ajánlatkéréstől kezdve a kivitelezésig csak a legjobbakat tudom mondani, maximálisan ajánlom őket!
Köszönjük szépen!
Ádám Schmidt
2024.10.23
Jó estét kívánok tisztelt csillagozásomra válaszoló kedves cégvezető, véleményekért felelős kolléga vagy egyéb cégalkalmazott! Én mint nagyon "sértődött " azért adtam, ezt az értékelést, mert ahogy azt az első mondatában írta, visszajelzés hiányában, nem volt lehetősègem sem Önökkel, sem az említett konkurenssel dolgoztatni. Ha már ennyire tájékozódtak, akkor gondolom a profilomat is megnézték. Nem szeretek negatív jelzővel illetni senkit, nem nyomkodok random csillagokat!!! De ahogy van arra idejük, hogy ilyen terjedelmű levelet írjanak, akkor arra is vegye mindkét cég a fáradságot, hogy megnézzék a webes felületen az árajánlat kérő részt. Mindkét céget kerestem ott, és nem hozzá értőkènt kitöltöttem az űrlapot. Ezekután, vártam megközelítőleg egy- másfél hónapot, közben volt, hogy újraküldtem, hátha rosszul csináltam valamit. Sem telefonon, sem mailen semmilyen reagálás nem történt arra vonatkozólag, amit az űrlap kitöltésével kértem. Lehet a távolság probléma, és elfogadom, ha nemleges választ kapok, a kb 35 nm-re ( majdnem eltalálta), de ez nem történt meg. Amennyiben a google nem téved Önöktől 9.5 a "konkurens cégtől " 20km-re vagyok, mert ezt is próbáltam szem elött tartani. Reggel 6-tól dèlután 5-ig dolgozom közben nincs időm, sem kapacitásom telefonálgatni. Ha már ebben az online világban van arra lehetőség, hogy webes felületen kérjek ajánlatot, mert ezt a cég biztosítja, akkor megteszem ott. Ha kapok
visszajelzést és ott tudok egyeztetni időpontot, akkor veszek ki szabadságot. De ez nem történt meg. Én egy dologban hibáztam, hogy az 1 csillag mellé ezeket nem írtam le, és nem sértödöttségből, hanem tapasztalatként.
Tisztelettel
Schmidt Ádám
Sajnos nem tudjuk, hogy ön miért adott le rólunk értékelést, nem dolgoztunk együtt, nem kapott tűlünk még csak ajánlatot sem. Ha telefonon keresett minket, nem ígértünk semmi olyat, ami ne tartottunk volna be! Vagy félre nyomta (bár láttuk, hogy egy konkurens műgyantás céget is 1 csilaggal jutalmazott, ők sem tudnak önröl semmit), vagy indokolatlanul osztogatja a cégeknek nem túl hízelgő értékeléseket. A legvalószínűbb forgatókönyv talán az lehet, hogy telefonon keresett meg minket, ahol kapott egy kedves elutasító választ, miszerint 13 m2 műgyantázására nem utazunk el önhöz 200 km-re, vagy olyan jellegű munkát szeretett volna megrendelni, amit nem vállalunk. Bármi is történt kérem keressen meg minket a magyarázattal! Az értékelését mindezek mellett jeleztük a google-nek, mert szerintünk ez így önmagában nem releváns és maximum az ön sértődöttsége generálta, nem pedig a cégünk hozzáállása a megrendelők felé, vagy az elvégzett munkánk minősége.
Válasz a válaszra:
A beérkezett leveleket ismét ellenőríztük, továbbra sem találunk öntől érkező megkeresését, így továbbra sem érezzük magunkat felelősnek az ön "sértődöttségéért", mert annak ellenére küldött nekünk 1 csillagos értékelést, hogy nem lehetett biztos benne, hogy mi megkaptuk az ön megkeresését. Sajnos a mai világban (is) vannak olyan (informatikai) problémák, melyekről egyik érintett cég sem tehet és nem gondolom, hogy a 10-20 km-en belülről érkező megkeresését mindkét cég figyelmen kívül hagyta és még csak egy nemleges válasz megküldésére sem vette a fáradtságot. Elhisszük, hogy nagyon elfoglalt, de egy 2 perces telefonhívással tudtuk volna egyeztetni, hogy megkaptuk-e az e-mailjét (mással is előfordult már, hogy nem kapott választ, mert nem ért célba a levele), és nem egyből egy magyarázat nélküli 1 csillagos vélemény "írása" a megfelelő reakció a történtekre. Ha szánt volna időt, az értékelés elküldése helyett egy telefonhívásra, az értelmetlen levelezésünk helyett akár el is készíthettük volna önnél a műgyanta bevonatot.
Rozália Pinkéné Inoka
2024.10.22
Köszönjük a visszajelzést.
Krisztián Fenyves
2024.08.30
Az összbenyomásom az ajánlatkészítéstől, egészen a kivitelezésig nagyon profi, végig ügyfélbarát, figyelmes magatartás jellemezte a céget. A kivitelezés 4 napot vett igénybe, mert minden egyes réteg felhordása között várni kellett az anyag megfelelő kötésére. Minden reggel pontosan érkeztek, munka végeztével feltakarítottak, és folyamatos tájékoztatást kaptunk a következő munkamenetről. A végére egy nagyon szép, esztétikus és profi garázs padlót kaptunk. Manapság ritkán lehet találkozni ilyen összeszedett (ajánlat, felmérés, kivitelezés, számlázás) csapattal, céggel, ahol a folyamat minden résztvevője a megrendelő elégedettségéért dolgozik. Nagyon köszönjük, hogy ez ilyen magas színvonalon létre tudott jönni.
Köszönjük a kedves szavakat!
István Dr. Szabó
2024.08.28
Korrekt, szép munka.
Köszönjük a visszajelzést!
András Rudolics
2024.07.13
Kedves segítőkész csapat, precíz és szép munkát végeztek.
Köszönjük az értékelést!
Roland Szabó
2024.07.12
Korrekt árajánlatot kaptam 3 rétegű műgyantára chips szórással és lábazattal garázsba.Árajánlat elfogadása után a következő héten már el is kezdték a munkákat és 4 nap alatt be is fejezték. Az eredmény tökéletes lett. Egyeztetések gyorsan mentek, csak ajánlani tudom őket.
Köszönjük az értékelést és a képeket!
Edit Ácsné Kállai
2024.06.24
Precíz, szép munkát végeztek. Az időponttal kapcsolatban nagyon rugalmasak voltak. Csak ajánlani tudom őket!
Köszönjük a visszajelzést!
2023.07.04
2023.07.04
| Hungary
gyors válasz csak semmit nem ér
Tisztelt ...............!
Örömmel vettük megkeresését.
Az idei évre ezidáig leszervezett munkáink és a kiszámíthatatlan időjárás miatt folyó évre már nem tudunk kültéri munkát vállalni.
Megértését köszönjük.
Gábor Kelemen
2023.06.19
Dinamikus munkavégzés, jó kommunikáció, szép eredmény!
Köszönjük az értékelést!
Judit Polacsek
2023.03.28
Budaörsi csarnokunk bemutatótermének műgyantázásával bíztuk meg Gáborékat.
Már az elején, a technikai egyeztetéseknél éreztük, hogy hozzáértő, a szakmában régóta jártas, alázatos kivitelezővel van dolgunk.
Nem ragaszkodtunk a "gyors munkához", annak tervezésekor elegendő időt szántunk a kivitelezésre.
A felmérés során Gábor elmondta a lehetőségeket és sokat kérdezett. Utóbbi kimondottan szimpatikus volt!
A kivitelezés előtt az egyezetetés, adminisztráció folyamatosan és kölcsönösen zajlott, melyben, felesége Ildikó készségesen segített.
A munka határidő előtt elkészült és a végeredmény pont olyan lett, mint amire számítottunk!
Köszönjük az együttműködést, további sok sikert kívánunk!
Nagyon szépen köszönjük a dicsérő szavakat.
Tamás Székely
2022.10.12
Köszönjük az értékelést!
Agnes Maloviczki
2022.10.11
Garázsunk padlójának műgyantázát kértük a 32 Bau Kft-től. A kommunikáció flottul ment, az időpont egyeztetésnél nagyon rugalmasak voltak. A munkát végző brigád szép munkát végzett, segítőkészek voltak, nagyon hatékonyan dolgoztak. Csak ajánlani tudjuk őket!
Köszönjük a kedves szavakat!
Jozsef Csontos
2022.10.05
Everything went well, in accordance with the communicated work plan. My garage floor was waxed; good quality work and accurate time plan. They are recommended.
Köszöjük az értékelést!
Alexa Podolecz
2022.04.29
Köszönjük az értékelést!
Kristóf Horváth
2022.04.26
Köszönjük az értékelést!
Dóra Cserháti
2022.03.13
Köszönjük az értékelést.
Alexandra Rausch
2022.02.17
Igényes, precíz munkavégzés, rugalmas ügyintézés. Nagyon elégedett vagyok!
Köszönjük szépen az értékelést!