%title%
%offer%
Reviews (84)
Attila Tóth
2023-09-26
Ildikó Vajda
2023-08-30
MESSZIRŐL KERÜLNI!!!!!
Nem ajánlom senkinek, ez a véleményem.
A véleményeket olvasva (ugyanezek a bakik estek meg velünk is) még hazudnak is, letagadják, hogy az ő munkájuk, csakhogy tisztára mossák magukat! Engem is felhívtak, és megkértek, hogy vegyem le az egy csillagot, mert ők csak 5öst érdemelnek…
A garancia náluk azt jelenti, hogy ugyanaz az inkompetens brigád jön majd kijavítani. Ki tudja, hogy egyáltalán nem okoznak-e nagyobb kárt. Az egész fürdőszoba egy rakás …, több mint 3 millió Ft kuka, garancia 0.
És még részleteket nem írtam 🤮
Upgrade: Képernyőfotót készítettem a két válaszukról, amiket adtak az értékelésemre, és tovább hazudoznak!!! És engem meghazudtolnak!
(ÉVEK óta?? Bizonyítsam, hogy 2022.08.29-én kezdték a munkát, és decemberben vettük használatba, február 10-én jeleztem a fotókon látható hibákat, és azóta ilyen lett, amiket legutóbb tettem fel???
Anyagi kártérítést kértem, hiszen ezekkel a szak??emberekkel nem kockáztatnék! Vagy elvégeztetem mással a javítást, és benyújtom a számlát, vagy az összköltség (3,2M) 20%-a, ami egyáltalán nem sok, úgy, hogy egyértelműen hanyag munkát végzett a vizes, a burkoló és a festőnek nem is nevezhető egyén!!!)
Jogom van véleményt nyilvánítani, és szeretném, ha más nem járna pórul a céggel! Felhívom a figyelmet, hogy átverés, és hazug társaság!
Bizonyítom bárkinek szívesen, annyira haragszom!
Kedves Ildikó!
Ön szinte havonta tölt fel új fotókat és új szöveget a kommentjéhez, hogy előre kerüljön a vélemények listáján és aktuálisnak tűnjön. Ezúton is biztosítjuk, hogy garanciálisan javítjuk a folyóka süllyedését, kérjük ne zárkózzon el a lehetőségtől.
Szeretnénk arról biztosítani ismét, hogy fontos az Ön elégedettsége is családi vállalkozásunknak, továbbra is arra törekszünk, hogy Ön is elégedett Ügyfelünk legyen.
Újfürdő csapat
András Miklós
2023-08-24
Kedves András!
Visszajelzésed fontos számunkra köszönjük, hogy pozitívan értékeled munkánkat.
Újfürdő csapat
Chilimánia
2023-08-02
Positive
Professionalism
Quality
Responsiveness
Kedves Chilimánia!
Köszönjük véleményed, fontos számunkra a pozitív visszajelzésed.
Újfürdő csapat
Tamás Vincze
2023-06-29
Positive
Punctuality
Quality
Pontos, gyors, szakszerű!
Gábor Fekete
2023-06-27
Super!
Kedves Gábor!
Visszajelzése fontos számunkra, köszönjük pozitív értékelését. Kollégáink arra törekednek, hogy elégedettsége folyamatos legyen.
Újfürdő csapat
Istvánné “Ani” Dr.Nagy-Juhák
2023-06-15
Positive
Professionalism
Punctuality
Quality
Teljes mértékben elégedett vagyok a végeredménnyel, a tervezéstől a kivitelezésig minden az elképzelésemnek megfelelően valósult meg. Csillagos ötös!
A megbeszélt határidőket mindenben tartották, összehangolt szervezés, profi csapatmunka volt. Nekem semmivel nem kellett foglalkozni, kérdéseimre mindig kielégítő választ kaptam, kéréseim maximálisan figyelembe vették a kivitelezés során. Minden munkatárs udvarias, kedves, figyelmes, készséges volt.
Hálásan köszönöm T. Lászlónak, D. Marikának, M. Andrásnak, F. Norbertnek,
L. Norbertnek, Gábornak és a szállító csapatnak a profi munkáját és hogy megvalósították álmaim fürdőszobáját.
Mindenkinek csak ajánlani tudom az Újfürdő profi csapatát! 🤗
Kedves Ani!
Minden Kollégánk nevében köszönjük pozitív visszajelzését, számunkra igazán fontos. Csakis ezekért a szavakért, az Ön és Önök elégedettségéért érdemes dolgoznunk!
Újfürdő csapat
Lily Bondár
2023-06-06
Positive
Professionalism
Nagyon szépen köszönjük az Újfürdő fürdőszobaszalonnak az évekóta dédelgetett fürdőszobánk elkészítését. A tervező és a kivitelező csapat is kiváló munkát végzett. Így a fűrdőszoba lett a lakásunk büszkesége. Köszönjük😍
Kedves Lily!
Mindig örülünk, ha ilyen örömöt tudunk okozni munkánkkal Ügyfeleinknek. Köszönjük a pozitív visszajelzést és a bizalmukat, sokat jelent számunkra.
Újfürdő csapat
Miklós Norbert
2023-05-29
Positive
Quality
Köszönjük a fürdőszoba szalonnak a korrekt precíz munkájukat, Havanna lakótelep legszebb fürdőszobája lett.
Kedves Miklós!
Véleménye fontos számunkra. A legnagyobb öröm és siker nekünk, ha egy Ügyfelünk elégedett. Köszönjük!
Újfürdő csapat
Viktória Cseke
2023-05-18
Positive
Professionalism
Punctuality
Quality
Kedves Viktória!
Véleményed fontos számunkra köszönjük, hogy megosztottad velünk.
Újfürdő
Ferenc Oroszi
2023-05-17
Nem csalódtunk az újfürdő fürdőszoba szalon szolgáltatásában,az általunk megálmodott fűrdőszobàt kaptuk.
Kedves Ferenc!
Véleménye fontos számunkra, köszönjük. Örülünk, hogy elégedett csapatunkkal, az Önök elégedettsége a legfontosabb számunkra.
Újfürdő csapat
Márton Bagyon-Kovács
2023-05-12
Critical
Professionalism
Quality
Value
A szalont 2020-ban választottuk, mivel A-Z-ig kivitelezést kínáltak. Ezt telefonban is megerősítették és a személyes felmérés alkalmával is. Ezek után elmentünk a tervezésre, ahol mindent kiválasztottunk, megbeszéltük az árakat (kivitelezéssel együtt), majd megemlítették, hogy a kivitelezést amúgy NEM ők végzik és nem is ők végezték (hanem Varga Viktor, akiről azóta is csak tőlük hallottam) , hanem egy általuk régóta ismert, foglalkoztatott alvállalkozó (itt kellett volna elköszönni, mivel a szalonban amúgy minden sokkal drágább, mint máshol, de úgy ítéltük meg, hogy az A-Z-ig kényelem megér ennyit nekünk), de biztosítottak, hogy régóta dolgozik nekik, nagyon meg van mindenki elégedve vele. Így végül a kivitelezést áttolták másra, ott még a túl messzi helyszínre, most már képességeiket meghaladó munkára hivatkozva.
A kivitelezés trehány, hibákkal hemzsegő és értékelhetetlen lett. Olyan mocskot hagytak maguk után a "munkások", amit két hétig takarítottunk. A csempék rosszul vágva, a szilikonozást két hét múlva csinálhattuk újra.
Természetesen a "szalon" mosta kezeit, hogy az alvállalkozóhoz nekik semmi közük (egy olyan alvállalkozóhoz, akinek ők mondták meg a díját, mielőtt egyeztettek volna vele... kicsit vicces :))
Ezen még túl is tettük magunkat, de két év múlva elkezdett vizesedni a fal. A vízszerelő kibontotta a falat és megállapította, hogy ilyen "kókler munkával" nem sokszor találkozott karrierje során. Random, nem megfelelő tömítések, forrasztások, a víz csak ott nem folyt a falba 2 éven keresztül, ahol nem volt kedve.
Nagy tanulság volt...aki mindenhez IS ért, az semmihez sem.
Biztos ezt is megpróbálják kimagyarázni, de az egyre több negatív komment remélem mindenkinek intő jel.
SENKINEK NEM AJÁNLOM!
Kedves Bagyon-Kovács Márton!
Önnél az Újfürdő fürdőszobaszalon nem végzett munkát, melyről Ön által is aláírt dokumentum tanúskodik. Sajnos viszont válaszban ezt nem tudjuk feltölteni. Ha hibázunk elismerjük, ebben az esetben viszont kérjük a munkát végző kivitelező oldalára tegyen negatív megjegyzést aki hangsúlyozzuk nem alvállalkozónk, erről tájékoztattuk. Valóban A-Z-ig munkavégzést hirdetünk, arra azonban sosem tettünk ígéretet, ha a képességünket meghaladó munkával találkozunk, akkor azt is minden szín alatt elvállaljuk. Ez történt Önnél is, közös megegyezésben ezt írásban rögzítettük, és ajánlottunk egy tőlünk független szakembert. Önök közötti félreértést nem tudták tisztázni, így most a mi oldalunkon írja meg véleményét... Mástól! Ön szerint ez rendben van így?
Újfürdő csapat
Kriszta Gergály
2023-05-11
Positive
Professionalism
Punctuality
Responsiveness
Value
Csillagos ötös. Nagyon elégedett vagyok. Minden szakember tudta és tette a dolgát…a sok lakás felújításhoz kapcsolódó rémtörténet mellett remélni sem mertem, hogy ilyen szerencsém lehet. Új fürdőszobám lett 15 munkanap alatt. Ezúton is köszönöm!
Kedves Kriszta!
Véleménye nagyon fontos számunkra, köszönjük. Nagy örömmel tölt el bennünket elégedettsége, mi köszönjük a bizalmat, amit Kollégáinkba fektetett.
Újfürdő csapat
Dr. Pomázi Ádám
2023-05-06
Positive
Professionalism
Kedves dr. Pomázi Ádám!
Véleménye fontos számunkra, nagyon köszönjük pozitív visszajelzését.
Újfürdő csapat
Gabriella Szabó
2023-05-04
Positive
Quality
A fürdőszoba felújítása,precíz és pontos tervek alapján készült,a megbeszélt anyagokkal és határ idők betartásával,csak pozitív véleménnyel nyilatkozhatom az újfürdőröl,és a kivitelező csapatról.
Kedves Gabriella!
Kollégáinknak nagyon sokat jelent a pozitív visszajelzése ez úton is köszönjük, hogy bennünket választott a felújításhoz.
Újfürdő csapat
Tímea Farkasné Tóth
2023-05-03
Critical
Quality
Azért update-eltem a véleményt, mivel Önök közben "objektivitás" címén az alábbiakkal bővítették korábbi válaszukat:
- a ház vályog (megismétlem, nem az, ha 15 napi munka alatt nem vették észre, milyen falazattal dolgoznak, akkor valóban könnyen lehet, hogy jobban értünk hozzá)
- a ház alapzata nem megfelelő (megismétlem Önök ezt se nem mérték fel, sem statikust nem hívtak, sem a ház építési terveit nem látták, így nem tudnak ezzel kapcsolatban semmilyen objektív véleményt megformálni).
Azt a bizonyos papírt, amit állításuk szerint aláírtunk szívesen várjuk e-mailen, illetve az állítólagos fotókat is, amiket a kivitelezés során készítettek.
A megoldás, amit ajánlottak az volt, hogy menjünk a gyártóhoz (ismét várjuk a -immár két éve - válasz e-mailt, amiben elküldik a magyarországi forgalmazó elérhetőségeit), majd hogy felár ellenében kijavítják a saját hibájukat. Nem fogunk kétszer fizetni, illetve engedjék meg bizalmatlanságunkat a munka várható minőségét tekintve.
Végezetül, a véleményt annyiszor fogom frissíteni, ahányszor Önök nem a valóságnak megfelelő elemekkel bővítik a magukét.
Tavaly áprilisban újítattuk fel teljeskörűen a fürdőszobánkat, mind a beépítésre kerülő anyagokat, mind a szanitereket tőlük vásároltuk, a kivitelezést is ők végezték. Pár hete észrevettük, hogy a bemutatótermükben agyon dícsért, "kiváló minőségű, első osztályú" járólapok elkezdtek végigrepedni több helyen is a fürdőszobában. Felvettük a kapcsolatot a műszaki vezetővel, aki szerint ez nem kivitelezési probléma és keressük meg a járólap gyártóját a gondunkkal. (Természetesen megtudhattuk, hogy a garancia is csupàn 6 hónapra szól, igaz még egy turmix gépre is jár minimum 1 év, nem hogy egy több milliós fürdőszobára...)
Milliós nagyságrendet költöttünk el, részükről pedig ennyire futotta. A közel 30 éves fürdőszobánk ugyan nem volt dizájnos, de 30 év alatt sem repedt meg a csempe/járólap, pedig nem "első osztályú" volt. Ez pedig egy évet sem bírt ki.
Mindenkit óva intek attól, hogy a nehezen összekuporgatott pénzét rájuk bízza azt remélve, hogy egy tartós, minőségi szolgáltatást fog kapni, egy időt álló fürdőszobát. Nekünk jó drága tanulópénz volt ez, más ha teheti, a mi kárunkból okuljon inkább. Keressen más kivitelezőt, a burkolatot meg nyugodtan vegye meg valamelyik multinál negyed ennyiért, ez sem ér egy forinttal sem többet, bármit is állítanak.
Válaszukra reagálva: "Korrekt ügyintézés" az lett volna, ha érdemben lettek volna szívesek foglalkozni a tudomásukra jutott problémával ahelyett, hogy mossák kezeiket és azonnal a gyártóval takaróznak. Nem közvetlenül a gyártótól vettük a burkolatot, hanem Önöktől. Önök állították, hogy megéri a magasabb árat kifizetni, mert így garantált a magasabb minőség is. Ezt mindennap látjuk a repedt burkolatot csodálva. Továbbá korrekt ügyintézés az lett volna, ha legalább megtekintik a burkolat állapotát, mielőtt rávágják látatlanba, hogy ez biztosan nem kivitelezési hiba.
Valós "nyomásgyakorlás" pedig, amikor azonnal kormányrendelettel reagálunk egy amúgy teljesen nyugodt hangvételű levélre.
Az Önök által felajánlott "megoldás" az, hogy fussunk a pénzünk után, Önöknek aztán oly mindegy. Így nem, nem valószínű, hogy elégedett ügyfelük leszek.
(Ui.: A ház nem vályogból van, az alapok milyenségéről pedig semmilyen információval nem rendelkeznek, így tartózkodjanak a félrevezető találgatásoktól inkább. Látom ez a "süllyed a ház" kifogás rendszeresített válaszuk a reklamációk esetén, ahogyan a gyártóhoz irányítás és a felesleges személyeskedés is. Senki nem bízta meg Önöket az alapok javításával, mivel egyetlen alkalommal sem jelezték, hogy erre szükség volna, ahogyan akkor az sem zavarta Önöket, hogy miből van a falazat, hány éve épült a ház stb. pedig ezen információk mind elhangzottak az első felmérés során - amit természetesen nem egy műszaki vezető, hanem a látványtervet készítő kolléga végzett el... A kedves tulajdonos ominózus, minősíthetetlen stílusú telefonhívásakor már azt sem találta el, melyik településről van szó, ennyire volt alapos a probléma körbejárása. )
Kedves Tímea,
nem értjük, hogy több, mint 2 éves posztját most miért változtatta meg? Sajnáljuk csalódottságát, véleményét elfogadjuk. Sajnos mindenkinek nem tudunk megfelelni, egy termékgarancia kezelése nem mindig zárul elégedettséggel, bár célul tűztük ki. Az objektivitás miatt: azzal Önök is tisztában vannak, hogy egy vélhetően folyamatosan süllyedő többnyire vályogház, nem "megfelelő" alapokra építve bármilyen jó minőségű burkolatban feszültséget kelthet, ami a jelenlegi problémához vezet. Erről írásos tájékoztatót írtak alá. Az alapok helyreállításával nem bíztak meg bennünket (igaz a burkolás előtt az ilyenkor szükséges "aládolgozást" elvégeztük) sem a felújításkor, sem később, javaslatunk ellenére sem. Mindent írásban rögzítettünk ezt Ön is jól tudja, kérjük értékelésében a tényeket is írja meg, ez így korrekt. Felajánlásainkat visszautasították, mondván Önök jobban értenek a felújításhoz, hiszen a család több tagja is építőiparban dolgozik.
Kérjük ezúton is írják meg nekünk, miben segítsünk, hogy elégedettek legyenek?
Bízunk abban, hogy elfogadja a segítségünket amit felajánlottunk és újra elégedett Ügyfelünk lesz.
Újfürdő csapata
Harui Mra
2023-04-19
Profi és felkészült üzletkötő, jó ár/érték aránnyal dolgoznak. A legtöbb dolgot választás előtt meg is lehet tapogatni.
Kedves Harui Mra!
Köszönjük értékelésed, fontos Kollégáinknak. Ezért érdemes nap mint nap dolgoznunk.
Újfürdő csapat
zoltán figler
2023-04-16
Szuper csapat! Azt kaptuk amit megbeszéltünk. A gyerekek is imádják az új fürdőszobát. Köszönjük!
Kedves Zoltán!
Köszönjük pozitív véleményed, nagyon fontos Kollégáinknak.
Újfürdő csapat
Ildi
2023-04-13
Kedves Ildi!
Sajnáljuk értékelését és kérjük higgye el, mindent megteszünk azért, hogy elégedett Vásárlónk legyen Ön is. Azt viszont szükségtelennek érezzük, hogy már a második profillal is lepontoz bennünket. Ezt nem érezzük fair playnek.
Újfürdő csapata